A személyes dolgaim úgy alakultak, hogy 2012 augusztusában visszaköltöztünk Magyarországra. Még jóval előtte elhatároztuk bátyámmal, hogy megprobálkozzunk a lazac horgászattal - erre meg is szerveztünk egy "expediciót" lappföldre. Mivel egyelőre ez lesz finnországi tudosításom utolsó fejezete, szeretném egy izgalmas résszel lezárni ezt a blogot.
A terv - amit végre is hajtottunk - a következő volt: Turkuban vártam a bátyámmat, unokaöcsémet és egy gyerekkori barátunkat, majd 1 nap pihenés és Helsinki-i városnézés után írány Lappföld. A visszaút nem tünt annyira fontosnak, úgyhogy azt csak nagyvonalakban terveztem meg.
Lényeges volt, hogy már első nap elérjük Lappföld határát, mivel a hetes horgászengedélyünk ott már érvényes volt. Választásom egy Kemi melleti kempingre esett ami a Kemijoki (Kemi folyó) mellet - Pohjanranta-nál volt.
Az elmélet szép volt, de egy 13 éves Forddal kellett megtenni a kb. 700km-es utat. Ennek ellenére hamar megérkeztünk marad idő sátort verni és kicsit napozni a sarkkör közeli nyári napsütésben. Az időjárás nekünk kezvezett a hőmérséklet is igen kellemes 22 fok körüli volt az éj (ezt úgy értelmezzünk, hogy a nap végig erősen sütött, bár itt még rövid időre lebukott a láthatáron) sem volt különösen hűvös.
Természetesen kaptunk az alkalmon és horgászni kezdtünk. Igencsak méretes bodorkák jöttek sima giliszta csalira, később a bodorkából lett csali a fogásból meg egy méretes süllő.
Illetve a süllő:
A süllőből mivel igencsak benyelte a horgot ajándék lett, a helyi kemping gazdája örülhetett a fogásnak. Igaz másnap reggel már a frissen főzőtt kávéval hálálta meg ezt. A finneknek a vendégszeretett a vérükben van. Remélem az idén is elvetődök erre a helyre ahol igencsak gyakorolhatom a finn nyelvet.
Másnap korán reggel indultunk, kis megállót beiktattunk a Mikulásnál is természetesen. Íme itt van Rovaniemi híressége a sarkkör és Mikulás faluja.
A következő rövid megálló az Inari tó partján volt, de mivel még messze voltunk uticélunktól ezért robogtunk tovább.
Hosszú utazás után végre megérkeztünk, fent voltunk északon a norvég határnál, Utsjoki-ban.
Ez a Teno joki - a túlparton már Norvégia.
A továbbiakban halakról nem igazán lesz szó, bár a Teno Európa egyik lazacban leggazdagabb folyója. Nyilván nem voltunk tapasztalt lazachorgászok, de a folyó mellett töltött 3 nap alatt rengeteg horgászt láttunk, de csak egyetlenegy halat (messziről lazacnak tünt).
De beszéljenek a képek. Ime az első napon.
A természet lenyűgöző, a folyó robog mint egy gyorsvonat - ereje érezhető...
Pergetés éjjel-nappal, akarom mondani csak nappal, mert éjjel... khmm... na, szóval.... az nem volt...
A kirándulás legsötéttebb pillanata - a nap csak a dombok miatt nem látszik, amúgy fent volt rendesen.
A photoshopért nem kérek elnézést:
A sikertelen horgászat után kirándulásra adtuk a fejünket, ami ezen a vidéken jó ötletnek bizonyúlt.
Barents tenger és fjordok, Európa északi határán:
Itt a túlpart is Norvégia:
Szélvédett hely napozásra:
Könyvtár a világ végén, norvég módra. Vadso.
Ezekután következett az út vissza Helsinki fele. Furcsa módon északfele menet nagyon kevés rénszarvassal és megkevesebb jávorszarvassal találkoztunk. Na ezt visszafele bepotóltuk, íme:
Az út hazafele eseménytelenül telt, visszafele megáltunk egy elég zsúfolt kempingben Kemi tónál, majd úgy döntöttünk, hogy Finnoszág keleti részén ereszkedünk le délre.
Itt van egyik kedvenc képem befejezésképpen:
